Sok szóban elmesélni valamit ugyan olyan nehéz, mint kevés szóval ugyan ezt tenni. Ebben a játékban le kell írni a történetet, de azért csavarunk rajta egyet.
2-5 fővel célszerű játszani.
Készítsetek ki annyi darab negyedbe tépett A4 lapot, ahányan játszotok. Mindenki írjon fel egy főhőst a saját papírjára, majd hajtsátok rá az írást a lap többi részére, de csak annyira, hogy ne látszódjon. Adjátok körbe, a mellettetek lévőnek a lapot. Így senki nem látja mit írt a másik. Ugyanezzel a módszerrel írjátok fel a következőket is:
Amint felírtátok az utolsót is a lapra, megint adjátok tovább. Így megkaptuk a főbb támpontokat a történetünkhöz. Gördítsétek ki a papírokat és nézzétek meg mit hoztatok össze együtt.
Ha ez megvan, akkor álljatok neki megírni a történeteket kézzel. Nyilván lesz benne sok beszúrás, kihúzás, javítás. Hogy tisztán lássatok, a végén, amikor kész a történet, írjátok le gyorsan újra, helyesen.
Olvassátok fel egymásnak.
Figyelem kritizálni nem szabad, senkinek sem. Minden történek úgy kerek, ahogy meg lett alkotva. A gyerekek kora nem lehet kizáró ok. A kicsiket segítsétek a fenti írásos részben, a történetet ők rajzolják le. Amikor az előadásra kerül a sor, vedd fel mobiltelefonnal, hogy ne vesszen el.
Játszhatják a gyerekek a barátaikkal is, akár a nyaralás alatt is. E-mailben le lehet játszani az írásos bevezetőt, majd írhatják a történeteket. A kész írásokat elküldhetik egymásnak, vagy akár skype-on fel is olvashatják egymásnak.
Mit szeretek ebben a feladatban: