A gyerekek sokszor nem is foglalkoznak az anyanyelvük szépségeivel, pedig aztán a magyar nyelv nem szűkölködik a különlegességekben.
A mai játék is szókeresés, de ezeket a nagyon különleges szavakat fogjuk keresni. Minden korosztályban nagy siker.
Első variáció:
Keressetek olyan szópárokat, amelyek ugyanannyi betűből állnak, de egy betű különbség van bennük. Pl.: bálna – málna, kar – kér, láb – báb
Második variáció:
Keressetek olyan szópárokat, melyek közül az egyik egy betűvel/hangzóval több vagy kevesebb, mint a másik. Pl.: atya – gatya, falap – alap, egek – szegek
Harmadik variáció:
Keressetek olyan szópárokat, melyek közül az első szó utó része ugyan az, mint a második szó első része. Pl.: ter-vezet, vezet-és;
Mindezeket végezhetitek írásban vagy akár szóban is. Nagyon vicces szavak szoktak ilyenkor előkerülni, de fedezzétek fel magatok.
Mit szeretek ebben a feladatban:
- a szavak értelme a háttérbe kerül, a hangalakon van a hangsúly, így más a figyelem fókusza;
- az első feladat méri azt is, hogyan hall a gyermeked, kiderül, hogy tudja-e érzékelni az egy hang különbséget,
- na és hogy milyen szavak jutnak az eszükbe…,
- készülj, mert lehet, hogy egy-két szót meg kell magyarázni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: